A fittingről szeretnék ma mesélni nektek, ami titkon a leges-legkedvencebb részem a filmezésben. Ez ugyanis az a folyamat, amikor a színésszel közösen kialakítjuk annak a karakternek a kinézetét, akit játszani fog az adott filmben. Baromi kreatív feladat, sok beleérző képesség, művészeti tudás és tapasztalat kell ahhoz, hogy valaki igazán jól csinálja, de iszonyú hálás része a folyamatnak!
Abban a kivételes szerencsében részesültem, hogy a legelejétől fogva követhettem végig a fittingek, azaz próbasminkek folyamatát egy többszörös Emmy-díjas smink és maszkmester mellett, így egész sok alkalommal nézhettem végig az átalakulásokat, és meg kell mondanom, minden egyes alkalommal lenyűgöztek. A forgatás kezdete előtt már a forgatókönyv olvasásakor elkezd az ember fejében kialakulni egy kép a szereplőkről, de nyilván ez minden departmentre igaz, így az előkészítő munka végén, amikor már a forgatás előtti hajrában járunk, muszáj összedugni a fejünket és közös nevezőre hozni a karaktereket. A sminken és hajon kívül nyilván a ruhák, kiegészítők is befolyásolják a végső kinézetet, jobb esetben leülünk a megfelelő emberekkel és harmonikus összképre törekedve tesszük bele a saját kreatív ötleteinket. Ráadásul legalább olyan fontos hogy a színész és a rendező mit gondol a karakterek megjelenéséről, szóval sok-sok embernek kell megfelelni. Nade. Hogyan is néz ez ki a mi oldalunkról?



Sokszor előzetesen is egyeztetünk a színésszel, rendezővel és változó mértékben várnak már előre ötleteket, gyakran még csak „moodboard” szintjén – jó látni hogy nagyságrendileg hangulatra, kisugárzásra, drámaiság mértékére megegyezik-e az elképzelés – kvázi egy brainstormot képzeljetek el, képekkel. Ekkor még csak pinterest boardokat dobálunk össze, a kapott instrukciók, forgatókönyv és saját elképzelés alapján. Ehhez nem árt ismerni az adott korszak jellegzetes frizuráit és sminkjeit, ha period filmről beszélünk, de sokszor a fikciós sztorik is valamilyen ismert korszak jellegzetességeivel dolgoznak. Például a legutóbbi nagyszörnyes filmben két ilyen hangulattal is játszottunk; a film nagyrésze klasszik drakulás-horroros settingjéhez nagy, fura arcszőrzetek, frizurák és látványosan vámpíros-hullás sminkek illettek, míg egy kisebbik része a 60-as évek Amerikájában játszódott, így pár karaktert ahhoz a nagyon vibráló, élénk sminkes és nagy hajas korszakhoz igazítottunk. Ennek a fázisnak a végén, tehát még a táv-egyeztetések alatt kialakul egy elnagyolt ötlet a sminkről, hajról, ezek alapján tudunk már kellékeket, sminkeket, speckó cuccokat beszerezni a konkretizáláshoz.
Az igazi karakteralkotás viszont az első személyes találkozáskor veszi kezdetét. Ez mindig baromi izgalmas, hiszen eddig képen láttuk az illetőt, ezután viszont sokszor hosszú órákat fogunk együtt tölteni úgyhogy mindig kíváncsian várjuk, milyen ő élőben – sokszor a képein fiatalabbnak tűnt vagy éppen élőben sokkal szebb, meg nyilván ilyenkor ismerjük meg a személyiségét is kicsit, derül ki milyen a kisugárzása, milyenek a vibejai, hogyan passzolunk össze. A próbasminket komolyabb színészeknél a főnik, a Hair és Makeup Designerek viszik végig, kisebb szerepekre már volt hogy én is fittingelhettem. A bemutatkozás-hogy utaztál-hogy vagy-hogy szólíthatlak kötelező körei után végre beül a székbe és megkezdődik maga az átalakulás folyamata. Mindig érdemes kifaggatni arról hogy mit szeret magán, mit nem, van-e bármire érzékenysége, mire figyeljünk extrán. Itt kezdjük felépíteni a bizalmat, kell hogy érezze a törődést, tudja azt, hogy fontos nekünk az ami neki is, odafigyelünk rá és csak az ő irányelvei mentén fogunk dolgozni a bőrével. Sajnos sokszor akad rossz tapasztalatuk, mindig érdemes óvatosan és maximális tisztelettel megközelíteni a kérdést, aki olyan azzal úgyis lelazul ez a dolog később.



Az alapvetések átbeszélése után végre-valahára elkezdhetjük kialakítani a karaktert együtt. A fitting általában egy alkalom, de van hogy második vagy akár harmadik kört is futunk vele, akár a rendező kérései mentén, vagy ha pl. a színész szeretne kipróbálni valami újat. Egy-egy ilyen alkalom nem ritkán órákig is el tud tartani, de az ilyen kényelmes sminkelgetés amúgy ritkaság a filmben, hiszen ha már forgunk, olyankor mihamarabb el kell készíteni mindenkit. Ez még a kísérletezés, játék terepe, együtt felfedezzük mi passzol leginkább a karakterhez; én mindig ámulva hallgattam ahogy a mentorom lépésenként beszéli végig a színésszel a karaktere ismert jellemzőit, a sztoriját, személyes dolgait, motivációit és ezek mentén finoman javasol karakterizáló sminkes ötleteket de sosem erőlteti, teret hagyva a színész saját elképzeléseinek mégis finoman terelgetve egy egységes összkép kialakítása felé. Biztos hogy legalább fele mértékben pszichológia mint sminkes szaktudás, de azért az apró, mégis látványos különbségeket elérő trükkök nagy tárháza csak tapasztalat útján szerezhető be.
Mit is jelent ez a gyakorlatban? Sokszor drámai változtatásokat is akár – hajat festünk gyökeresen más színre, póthajakat teszünk fel, esetleg extrém rövid frizurát vágunk, vagy zöldre festjük az egész fejét (ezek konkrét példák, mindet láttam már, szóval előfordulhatnak), de néha egész finom apróságokkal alakítjuk a színész vonásait a karakterhez passzolóra – pl. férfiaknál egy lágy barnás szinte láthatatlan szemkontúr hogy markánsabb, erősebb legyen a tekintet, szemöldök erősítés vagy gyengítés puszta színezéssel nagyon komoly karakterváltozást tud létrehozni, vagy az arccsontok kiemelése is egy erőteljes eszköz az élesebb arcvonások eléréséhez.



A lényeg mindegyik esetben a gondolat, a kívánt karakter láttatása sminkes eszközökkel – marcona testőr? Erőteljes szemöldök, éles arccsontok, kontúros szem; kicsit őrült intézetbe zárt barátnő aki titkol valamit? Zöld szemszínét kiemelő lilás, enyhén füstös „misztikus” szemsmink, ami hangsúlyozza a két szem kicsit eltérő alakját, karakteres szemöldök, minimális arc-smink. A filmes sminknél elég fontos szempont hogy ne tűnjön maszk-szerűnek a felvitt anyagmennyiség (kivéve ha kifejezetten ez a cél), különösen a férfiaknál minimálisan lehet csak sminkelni hiszen a legtöbb karakter szerep szerint nem sminkeli magát, így extrán jó feladat mindezt láthatatlanul elérni.
A fittinget mindig alaposan dokumentáljuk, hiszen ez lesz a későbbi munkákhoz, további egyeztetésekhez a referencia; a rendező legtöbbször nincs ott, ő a képek alapján fogja eldönteni tetszik-e neki a látvány, vagy kér-e további változtatásokat. Ideális esetben egyébként a kosztümmel együtt is jó látni a karaktert egyben, de erre nincs mindig lehetőség; ettől függetlenül mindig megtudakoljuk hogyan fog kinézni a ruha, mert főleg technikai szempontból sokszor nem mindegy (meddig ér az ujja, nyaka, át kell-e húzni a fején, ilyenek). Baromi tanulságos és izgalmas téma a karakter megszületése, a színésznek is sokat tud segíteni a nap eleji besminkelés a karakterré válás útján, ezzel kezd ráhangolódni az adott szerepre.
Nektek van olyan élményetek ahol a színészt baromi jól karakterre igazították, vagy éppen nagyon nem sikerült? Meséljetek róla, nagyon érdekel! 🙂
Nekem tök érdekes mindig látni férfiaknál a fekete szemceruza használatot. Pl. a Murdoch nyomozó rejtélyeiben a csávónak nagyon látványosan van kihúzva a szeme, sokáig tartott, amíg megszoktam, de egy kicsit mindig zavart. De mondjuk a Luciferben, ahol szintén tudott látványos lenni a kiemelés, ott valahogy az egész megjelenéshez, karakterhez sokkal jobban illet és egyáltalán nem bántotta a szemem.
Uh, viszont most azt néztem a sorozatban, hogy az utolsó évadokban annyira világított minden nőnek a feje, hogy elképesztő! Ilyen nagy világító foltok voltak a megvilágított arcon, nagyon rettentő. Ez amúgy vajon ilyenkor koncepció vagy nem jó smink? Mármint, hogy nem egy-egy epizódban van így, hanem folyamatosan.
tök egyetértek abban hogy néhány karakterhez valahogy passzol a meredekebb sminkszerű smink (pasiknál), máshol meg valahogy lezuhan a képernyőről; ez egy nagyon finom játék, érezni kell előre hogy a szettinghez, hangulathoz, sztorihoz mi fér bele. meg kultúra-függő is; a mi szemünk lehet hogy kevésbé van hozzászokva sminkelt srácokhoz mint mondjuk a briteknél valaki… szóval nem egyszerű feladat.
Nagyon kíváncsi lennék melyik ez a sorozat amit írsz, elég sokminden lehet ugyanis… van hogy a rendezőnek kifejezett kérése olyan, ami nem mutat jól a képernyőn, lehet elhibázottt sminkes döntés, alkalmatlan sminkesek, fénnyel szarul működő sminkanyag… így nehéz megmondani, de a lényeg számít csak igazán, hogy a végén nem jó nézni. Megírod melyik sorozat ez? 🙂